Semmelweis Ignác, az "anyák megmentője" tiszteletére, 1992 óta ünnepeljük születésének évfordulóján az egészségügy minden dolgozóját. Mindenkit, aki áldozatos munkájával gyógyuláshoz segíti a betegeket, ellátja a sérülteket, enyhíti a fájdalmakat. Nem lehetünk elég hálásak nekik, hiszen - mint ahogy azt beszédében Nagy János polgármester is kiemelte - napjainkban a túlterheltség, a sokszor nem megfelelő körülmények, jelentősen nehezítik ezt a hivatást.
A Semmelweis-nap mellett egy névadó ünnepségnek és egy emléktábla avatásnak is helyt adott a rendezvény. Az Egészségház, Szigetszentmiklóson hosszú időn át végzett, kiemelkedő munkásságának elismeréseként, mostantól dr. Bakonya Mária nevét viseli.
Városunk kiemelkedő orvosát talán sokuknak nem is kell bemutatnunk. Dr. Bakonya Mária az egyetem elvégzése után a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetben helyezkedett el, melynek 24 éven át, egészen nyugdíjba vonulásáig igazgatója is volt. Élete során, számos szakmai elismerés mellett, városunk Pro Urbe Díját is neki ítélték. Volt kollégái a mai napig elismerően nyilatkoznak elhivatott munkájáról és az egészségügy helyzetének javításáért tett erőfeszítéseiről.
A mai ünnepségen dr. Fenyves Zsolt és dr. Raffay Éva osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, az Egészségház falán elhelyezett elméktáblát Nagy János polgármester, valamint a Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány kuratóriumának elnöke, Tinyei János leplezték le.
A rendezvényen a Napraforgó Óvoda Pillangó csoportja kedves műsorral szórakoztatta a megjelenteket.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók