x Széchenyi 2020
photo

Szent István napi ünnepség 2023. augusztus 20. (fotógaléria)

2023. augusztus 22.
Közérdekű híreink Kultúra
Szent István napi ünnepségünk kezdetén a Himnusz eléneklése után a Napraforgó Táncegyüttes műsorát láthatta a közönség, majd Nagy János polgármester köszöntő beszéde következett.

Az augusztus 20-ai ünnep városunk számára az eddigieknél különlegesebb volt, hiszen a „Magyarország Tortája” verseny győzteseit, a szigetszentmiklósi Levendula és Kert Cukrászda képviselőjét, társtulajdonosát, a nyertes Lakatos Pál feleségét és egyben munkatársát, Bicsérdi Viktóriát is köszönthettük. A „Spicces füge respektus” fantázianevű torta bemutatása után városunk legszebb konyhakertjeinek tulajdonosai érkeztek a színpadra.

Pelsőczy László színművész előadása következett. A Nemzeti Kamara Színház örökös tagját az egész ország ismerheti, hiszen a népszerű, 1983-as István, a király rockopera címszerepét ő játszotta, ebből adott elő egy részletet.

Hutóczky Béla címzetes esperes római katolikus plébános szentelte meg az új kenyeret, a ceremónia során a Szent Erzsébet Kórus közreműködött.

A kenyér szétosztásával majd a Magyar Állami Népi Együttes táncelőadásával zárult az Államalapítás ünnepe városunkban.

A fesztivál búcsúztatásaként Lázár Gergő, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója és a Summerfest szervezője emléklapot adott át Budai Gábor fesztiváligazgatónak.

Városunk nevében is köszönjük, hogy a jubileumi, 30. nemzetközi folklórfesztiválon is színvonalas programok, gyermekműsorok, előadások, kiállítások, táncházak és koncertek részesei lehettünk.