x Széchenyi 2020
photo

Tavaszi Duna-takarítás 2024.

2024. május 11.
Környezetvédelem Közérdekű híreink
Szombat reggel 8-tól délig több mint ötvenen szálltunk vízre a Szigetszentmiklósi Kajak-Kenu Egyesület által évente kétszer rendezett, hagyományos Duna-takarításon. Ez alkalommal is a vízből és a partszakaszokról is gyűjtöttük a hulladékot. A jelentkezők a Csónakháznál kapták meg a felszerelést, és tudhatták meg, mely területeken tevékenykedhetnek. Városvezetőnk, Nagy János rendszeres résztvevője az eseménynek:
„Az évek során extrém dolgokkal találkoztam én is, a legborzasztóbb egy kutyatetem volt, de találtunk már komplett nappali berendezést is… A szemétszedés rendkívül fontos mind lakott területen belül és kívül, szárazföldön és vízen. Öröm, hogy már tavaly is azt tapasztaltuk, hogy kevesebb hulladék gyűlt össze. Ez úgy gondolom, annak is köszönhető, hogy a horgászoknál is nagyobb a fegyelem. Bárcsak mindenki annyira figyelne a tisztaságra, mint akik használják a Kis-Dunát!”
A konténer valóban nem telt meg annyira, mint a korábbi években, azonban a 2020-as olajszennyezés nyomai hagytak egyéb sebeket.

Nagy János: „Európa második legnagyobb úszólápja Szigetszentmiklóson található, de ennek ellenére néha úgy érezzük, hogy gazdátlan a mi Kis-Dunánk, szeretett kincsünk. Több mint két éves tárgyalási folyamatban vagyunk a szakhatóságokkal, hogy rendezni tudjuk itt a környezetet, viszont, ha ez nem valósul meg, akkor előbb-utóbb el fog tűnni a Kis-Duna.”
A mai Duna-takarítás egy újabb apró lépés Szigetszentmiklós zöldebbé, egészségesebbé tételéért. Köszönjük az önkéntesek részvételét, valamint a kajak-kenu egyesület és vezetőik kitartó munkáját.

Néhány lakossági véleményt a fotók között is olvashatnak. Az olajszennyezést követően történt úszóláp-rehabilitációs munkákról pedig hétfői eseményünkön bővebben hallhatnak