x Széchenyi 2020
photo

Újévi Gálakoncert a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban

2020. november 16.
Közérdekű híreink Kultúra

A hatodik szigetszentmiklósi Újévi Gálakoncertet Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karnagy vezényletével a Budafoki Dohnányi Zenekar Erkel Ferenc Ünnepi nyitányával kezdte, mely nélkül tradicionálisan elképzelhetetlen a magyar újévi köszöntés.


Ezt követte Kodály Zoltán által összegyűjtött és feldolgozott galántai népzenei rész, melyet a Zenekarból erre a koncertre összeállított népzenekar által játszott betételemek színesítettek.

Az első felvonás vendége Szakcsi Lakatos Béla a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész. Meglepetésre improvizatív zenei stílusa mellett Mozart művet is hallhatott a művész előadásában a nagyérdemű közönség. A második felvonás vendégművésze Radics Gigi volt. Első éneke különleges meglepetésként szolgált, mert a Carmen operettből adott elő egy művet, fantasztikus technikai megoldásokkal. Második dalként a Dél-Amerikába letelepedett európai kivándorlók honvágyénekeiből egy gyönyörű tangót énekelt egyedi stílusában.


A műsor fináléját ifj. Nádasdy András balett művész, koreográfus tánckara erősítette, amik a zenekar kíséretében csárdást, keringőt, kánkánt mutattak be lendületes, pörgős mozdulataikkal.


A Gálakoncertet természetesen Strauss Radetzky indulója zárta.