Szigetszentmiklós székhelyű Egyesület 2018–ban kezdte meg tevékenységét.
A táncórákra, melyek a Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnokban vannak. 3 éves kortól lehet jelentkezni.
A táncórákra, melyek a Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnokban vannak. 3 éves kortól lehet jelentkezni.
.jpg)
Tevékenységünkhöz tartozik a hobbi és amatőr versenyekre való felkészítés, a versenyzők irányítása, a versenyek látogatása és annak megszervezése is. Utánpótlás nevelés, rekreáció, egészséges életmódra nevelés, iskolai tanulmányok támogatása. A szakmai előkészületeken túl hosszú és tudatos pszichikai felkészülés szükséges a versenyeken való induláshoz, mind az egyéni, mind a csapat számok esetében. A gyerekek megfelelő alapok elsajátítása és folyamatos színvonalas tánctudás fejlesztése mellett (a szorgalom és kitartás is része) az edzők megfontolt döntése után léphetnek versenyzői pályára.
A módszertan a balett alapoktól indul, a gimnasztikán keresztül a gyermek,-és társastáncokig halad el. A fő szakágunk a modern társastánc (latin- és standard táncok). Emellett látvány-, modern-, színházi- cheerleading táncokat sajátítanak el.
A gyerekek a Nemzeti Lovas Színház és Sziget Színház előadásainak rendszeres gyerekszereplői: pl. János vitéz, A fekete álarcos, Honfoglalás, Szilaj, Kincsem, Rómeó és Júlia, Árpád-házi királyok c. előadásban.
A helyi rendezvényeken, színpadi darabokban, nemzeti ünnepeken való fellépések erősítik a gyermekekben a közösségi összetartozás értékét, a csapatszellemet és a nemzeti identitást egyaránt.
Versenysport és utánpótlás nevelési programunk része a több korosztályt átfogó egymásra épülő képzési és versenyeztetési rendszer, amely végigkísérheti a versenyzők teljes karrierjét, egészen az óvodás korosztálytól a felnőtt versenyzőkig.
Nagyon büszkék vagyunk a nálunk nevelkedett gyerekekre, hisz remek kis társaság alakult ki, szakmailag és emberileg is!
Bujtor Xénia Georgina (szakképzett edző és táncpedagógus)
Elérhetőség :
2310 Szigetszentmiklós, Jegenye u.11.
06-20-201-1884
class.x.se@gmail.com
Facebook: Klassz-X Szabadidő- és Tánc Sport Egyesület
Instagram: klassz.x.se
TikTok: class.x.se
Egy link rólunk videó formájában:
https://www.youtube.com/watch?v=qYdBaUixFsk




